Rólunk

_slider

Ghost Toast egy kísérletezős post/progrock zenekar, amely 2008 őszén alakult meg Debrecenben, eleinte 3 taggal (Rózsavölgyi Bence – gitár, Papp László – dob, Stefán János – basszusgitár). Ezután csatlakozott Pusker János billentyűn és csellón, 2009 tavaszán.

A kezdettől fogva csak saját szerzemények írásával foglalkoztunk, a négy tag négyféle zenei ízléséből fakadó ötleteket és elgondolkodásokat próbáltuk a kevés közös pont mentén összeterelni. A zenénk abszolút közös termés mind a négy tag közel egyenlően vette ki részét az alkotásból. A szerzemények instrumentálisak és ebből fakadóan a megszokottól eltérő szerkezetűek, kicsapongóak, mivel főként improvizációból születtek.

Rengeteg különböző zenét szeretünk (súlyosat, könnyűt, utazóst, filmzenét, elektronikus zenét, ambientet stb.), és használjuk is ezeket a hatásokat, hogy valami számunkra (és remélhetőleg a közönség számára is) különlegeset alkossunk, teljes szívvel.

Eddig megjelent lemezeink:

1. Toast in the shell (szerzői kiadás, 2011. február 28.)

2. There is no en… (szerzői kiadás, 2013. november 22.)

3. Out of this World (Inverse Records, 2017. június 7.)

ghost toast